Dunakanyar 2015. május

Kirándulás a Duna kanyarba: Szentendre, Visegrád, Esztergom és Párkány

Borús, hűvös reggelen indultunk útnak, bízva a jó időben, mivel egész héten nagyon hűvös és borús,- esős időnk volt.

Első állomásunk Szentedre volt, ahol először is a skanzent látogattuk meg. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapításának célja, hogy bemutassa a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében, a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakban. A folyamatosan finomodó telepítési terv 400-nál is több építmény múzeumba történő áthelyezését irányozza elő, melyeket település néprajzi szempontok alapján faluszerű épületcsoportokba, un. tájegységekbe szervezve tár a látogatók elé. A tájegységeken belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, melyekhez olyan szakrális, közösségi és gazdasági építmények kapcsolódnak, melyek egykor részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusát és jellegzetes melléképületeit reprezentálják.

Az idő rövidsége miatt sajnos meg kellett szakítanunk az ismerkedést a régmúlt idők házaival, berendezéseivel, hogy a többi kitűzött cél is bele férjen a napunkba.

Majd a belvárosban csatangoltunk, gyönyörködtünk az utcákon kiállított népművészeti tárgyakban, szebbnél- szebb hímzésekben, a város szűk utcáit a mi városunkéhoz hasonlítottuk, ott is olyan zegzugos az a városrész, mint nálunk a vár környékén.

Következő állomásunk Visegrád volt, ami, Magyarország egyik legkisebb, de egyik legrégibb városa. Felkapaszkodtunk a fellegvárba, gyönyörködhettünk a csodálatos kilátásban, a Dunában és a vízen úszó szép hajókban. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, végre kisütött a napocska és a hőmérséklet is emelkedett kicsit. Erre mondják, hogy jó kiránduló idő van.

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült.

A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége Lascaric Mária királyné, a királynő hozományából. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az asszonyház is.

A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, mely egésze a Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, melyet északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le.

Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig, majd a 1490-től a koronaőrök kezén volt. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak.

Miután kigyönyörködtük magunkat ismét buszra szálltunk, hogy Esztergom városát is felfedezhessük. Ott a Bazilika szomszédságában parkoltunk le, s irány felfelé a lépcsőkön. Felérve szemünk elé tárult a templom impozáns épülete. Odabent a sok szép freskókban, fali festményekben gyönyörködhettünk.

A főszékesegyház az Esztergomi váron belül, a Szent István téren áll. A helyén álló eredeti templomot Szent István építtette a Várhegy közepén a Boldogságos Szűz és Szent Adalbert tiszteletére. Ezt 1180-ban tűzvész pusztította el. A Szent Adalbert székesegyházat III. Béla segítségével Jób- érsek hozatta rendbe. A székesegyház a török 1543. évi ostromakor megsérült. Esztergom eleste után a török hadászati okokból lebontotta, illetve dzsáminak használta. 1594-ben a vár visszavételére indított harc során a benne tárolt lőpor felrobbant, és csupán Bakócz Tamás érsek 1506-1511 között épült Annuntiátió - kápolnája menekült meg. Mária Terézia 1768 és 1770 között a vár közepén Szent István tiszteletére barokk templomot emelt. Az eredeti székesegyház romjait véglegesen Barkóczy Ferenc és Rudnay Sándor hercegprímások érseksége idején távolították el, hogy helyet adjanak az új templom, a mai bazilika építésének.

Sokan felmentek a kincstárba is. Az esztergomi bazilika emeletén működő Főszékesegyházi Kincstár Magyarország leggazdagabb egyházi kincstára, melynek világviszonylatban is kiemelkedő ötvös- és textilgyűjteménye van. A kincstár a 11. századtól napjainkig felhalmozott műkincseket és drágaságokat mutat be. Eredetileg az összes kiállított tárgyat istentiszteleti célra szerezte be az Egyház. A tárgyakat művészi, történelmi és anyagi értékük miatt mindig nagyon gondosan őrizték, Simor János prímás tette lehetővé először 1886-ban, hogy a kincseket látogatók is megtekinthessék. Így alakult ki a Kincstár múzeumi jellege. A gyűjtemény darabjai öt fő csoportra oszthatóak: ötvös-művekre, hímzési- és szövési remekek, könyvdíszítési- és festési munkák, faragás és a „modern rész”. A gyűjtemény két legismertebb darabja az Árpád-kori eskükereszt és Mátyás király kálváriája. A látogatók megcsodálhatják Zsigmond és Mátyás király szarvserlegeit, Mátyás király kálváriáját, a legszebb magyar gótikus kelyhet, a Suki-kelyhet, illetve a liturgikus tárgyak és ereklyék páratlan gyűjteményét.

Élményekkel gazdagodva ültünk ismét buszba, hogy az utunk utolsó kitűzött célját is végre hajtsuk. Átbuszoztunk a Mária Valéria hídon a Szlovák oldalra: Párkányba és ott csináltunk felvételt a hátunk mögött a Dunával és az Esztergomi bazilikával. Természetesen nem lehetett kihagyni a knédli és a sztrapacska vásárlását sem. Párkányban már csak rövid időt tölthettünk, mert nagyon hosszú út állt előttünk a haza vezető úton. Heves megye határán az eső is rázendített, s mint kiderült, Egerben egésznap esett az eső. Fáradtan, de jókedvűen vettünk búcsút egymástól.

(A történelmi ismereteket a Wikipédiából ollóztam)

A kirándulásról készült galéria itt tekinthető meg.